Oláh Noémi
Színész
Általános iskolában bonyolódtunk egymásba a színpadi játékkal, amely azóta is kíséri az életemet. Művészeti kifejezőeszközöket ad a kezembe minden egyes szerep és próbafolyamat, amelyek alapját az képezi, hogy gondolatokat és kérdéseket ébresztettek bennem. Ezt az állandósult kérdezősködést az élettel kapcsolatban, illetve a pillanatba való megérkezést nyújtja számomra a színház. Akkor válik igazán katartikussá, amikor közösségben (a közönséggel közösen) élhetjük meg az élet ilyen értékes pillanatait.
A színházon kívül is szeretem felfedezni a világot és különböző kultúráit, emellett gyógypedagógiát tanulok, amit dráma-művészetterápiával szeretnék folytatni. Egyetemistaként Szeged rajongója lettem.
Jelenleg a Genéziusz-, a Sziluett-, valamint a Szegedi Egyetemi Színház előadásaiban bukkanok fel.
Szerepei:
Üllei Kovács Gizella Anna: Így vagy úgy – Telepes3, Kurva2, Híradós, Püspök
Bűnös lelkek éjszakája Jótékonysági Gálaest – Játszó
Szabadságkarám: Játszó