Korábbi előadásaink

Bűnös lelkek éjszakája
A Genéziusz Színház a tavaly indított hagyományt folytatva jótékonysági gálaestet szervez rászorulókat segítő szervezetek, egyesületek számára.
Idén a bevétel teljes összegével a Szent-Györgyi Albert Gyermekgyógyászati Klinika Onko-Hematológiai Osztályát támogatjuk.
Ez alkalommal témának a horror és krimi világát választottuk. A gála műsorában találkozhatunk klasszikus rémtörténettel, híres nyomozóval, hírhedt bűnözőkkel, de még vérszívó vámpírokkal is.
Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk.

Isten a vádlottak padján
A történet középpontjában zsidó foglyok állnak, akik utolsó éjszakájukat töltik Auschwitz egy hideg barakkjában. A halálraítéltek kétségbeesetten próbálnak értelmet keresni a haláluknak, ám amikor egy részük úgy dönt, hogy vádat emel Isten ellen a szenvedés és az áldozatok millióinak csendes hozzájárulásáért és a távolmaradásáért, a foglyok megkérdőjelezik Isten iránti hitüket és megpróbálják megérteni a szenvedésük és az embertelenség olyan mélységeit, amelyekkel a náci koncentrációs táborban szembesülnek.
Az érzelmileg is kihívást jelentő és az emberi lélek és az isteni igazságosság iránti keresés kérdései mély gondolatokra késztetnek és elgondolkodtatnak a vallásról, erkölcsről és emberi szenvedésről, és lehetőséget adnak a nézőknek arra, hogy saját elképzeléseiket és meggyőződéseiket is megvizsgálják.

„Erős légy!” Jótékonysági Gálaest
A Genéziusz Színház hagyományteremtő jótékonysági gálaestet szervez rászulókat segítő szervezetek, egyesületek számára.
Idén a Szivárvány Autizmus Közhasznú Egyesületnek ajánljuk a jegybevétel teljes egészét.
Első alkalommal a mesék és filmek világába kalauzoljuk el nézőinket. Felcsendülnek jól ismert mesék dalai, megelevenednek klasszikus és szerintünk érdemes filmek jelenetei.
A gálaestet 14 éven felülieknek ajánljuk.

Szabadságkarám
Nagyjából minden generációra jut egy háború, egy elnyomó rendszer, valahol a világban. Nemzedékek tanulnak meg túlélni. Lázadni, ha kell. Újabb és újabb kultúrák alakulnak ki, ahogyan az újabb generációk értelmezik a szabadságot. Akár az utcán, akár a képernyők szűrőjén át.
„Most itt állunk a szabadságkarámban. És újra árvák vagyunk.” (Pethes Mária)
Az esten, többek között az alábbi kortárs szerzők műveiből válogattunk:
Bánóczi Beáta, Erdős Virág, Faragó Nóra, Horváth Eve, Kőhalmi Ildikó, Pethes Mária, Saáry Éva, Bajtai András, Déri Balázs, Gyárfás Endre, Irlanda Kristóf, Irlanda Máté, Olty Péter, Szélpál Árpád

Bölcs Náthán
A Jeruzsálem alatt harcoló német kereszteslovagok egy csapata arab fogságba esik. Mindannyiukat kivégzik – egyetlen ember kivételével, akinek arcán Szaladin szultán fölfedezni véli rég eltűnt öccsének vonásait, s ezért futni hagyja. A csodával határos módon megmenekült lovag véletlenül tanúja lesz egy tűzvésznek, és így alkalma nyílik, hogy élete kockáztatásával kihozza a házból Náthánnak, a gazdag kereskedőnek egyetlen leányát, Rechát. Szaladinnak pénzre van szüksége a háború folytatásához, s Náthánt szemeli ki hitelezőjéül. A bölcs kereskedő lekötelezettnek érzi magát, hiszen ha Szaladin nem kímélte volna meg a keresztest, Recha is elpusztult volna a tűzben.

Tartuffe
Orgon, egy jómódú francia polgár, akinek otthonába befurakodik egy látszólag mélyen vallásos „vendég”, Tartuffe. A ház „ura” és annak édesanyja teljes befolyása alá kerül, tisztelettel és imádattal tekintenek rá. Ám a család többi tagja koránt sincs elraggadtatva Orgon újdonsült barátjától, hamar átlátnak Tartuffe cselszövésein, de Orgont és anyját nem tudják meggyőzni arról, hogy a férfi egy csaló.
A Tartuffe a képmutatók zsarnoki uralmára világít rá, mely mások hitével, hiszékenységével és megvezetésével él vissza. Napjainkban is aktuális, hiszen, egy olyan viselkedésmód ábrázolása válik elítélendővé, ami ma is az. (Vagy annak kellene lennie).

A szegedi boszorkányok
1728. július 23-án, tizenkét embert égettek meg Szegeden. Tizenegyet élve, a tizenkettediket előzőleg, kegyelemből lefejezték, és csak a holttestét vitték a máglyához.
Az 1720-as évek rettentő nyugtalanságot hoztak Szegeden. Nagy volt a nyomor, megnőtt a csavargók, koldusok száma. A szegediek és a betelepülő szerbek, horvátok és németek között gyakoriak voltak az összetűzések. A szegedi magisztrátusnak is akadt gondja bőven. Ahhoz, hogy a szegedi nép legeltethesse a jószágokat, ki kellett bérelniük a kun pusztákat. Megnehezítette a dolgukat, hogy a város akkoriban nem tartozott a kancellária fennhatósága alá, s láthatóan ragaszkodott, szabad királyi város címéhez.

Ex
I. Sancho, Alturia királya megunva az uralkodással járó konvenciókat, puccsot szervez saját maga ellen. Néhány nappal később, már Monte Carloban éli gondtalan életét. Igen ám, de mihez kezdjen egy király, aki semmihez sem ért? Természetesen szélhámosnak áll.
Szerb Antal, saját regényéből, a VII. Olivérből írta az EX-et. A történet egy komikus identitásjáték, amiben egy bohó, ifjú királynak meg kell tanulnia felelősséget vállalnia a népéért.

„Nagy utazás” – 10 éves születésnapi gálaműsor
Társulatunk tíz éves megalakulásának évfordulója alkalmából szeretettel várunk mindenkit, 2021. december 18-án, egy hangulatos időutazásra, ami az elmúlt éveink munkásságát öleli fel.
Emlékezés és ünneplés is ez az időpont, ezért előadásunk első felében az elmúlt tíz év pillanatait elevenítjük fel, a második felében pedig a közös ünneplésé lesz a főszerep. (Természetesen, az újjászületés sem marad ki, számos meglepetéssel várjuk Önöket.)
A gálára a belépés díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges.