Előadásaink az évadban

Korábbi előadásaink

A hószárnyú pillangók principiuma

A Hószányú pillangók világa olyan világ, ahová bárki eljuthat méregdrága belépő nélkül. Ide elég egy jókor kimondott biztató, őszinte szó, egy mosoly, a másik ember felé fordított tiszta tekintet. Ha nem csak a felszínes dolgokra összpontosítjuk a figyelmünket, és a fülünk meghallja, a szemünk meglátja, értelmünk felfogja a mindenben elrejtőző lényeget, akkor szétoszlik a hamis, rózsaszínű köd, és kitűnik mögüle a valódi, a szép, az igaz, az érték, a lélek, az ember. Az ember, aki képes a változásra, aki belátja gyarlóságait és meg tudja vallani bűneit, aki nem hibákat keres, aki alázattal segít, épít, szolgál ott, ahol kell, aki az ellene fordulóknak is kezet nyújt és megbocsát.

A rendezvény, az Ünnepi könyvhét keretében valósul meg.

Tovább olvasom

Bálaműsor

A Genéziusz Színház második évadát zárja. Az elmúlt két év után azonban elérkezett a vízválasztó időpont. Hogyan tovább? Van-e jövőnk? Olyan fiatalok dolgoznak a csapatban, akiknek szívügyük a színjátszás, szabadidejük drága pillanatait áldozzák fel, hogy esténként, a nézőknek mosolyt csaljanak az arcukra, elgondolkoztassák, szórakoztassák. Az elmúlt két évadban szoros barátságok, kapcsolatok alakultak ki. A személyek formálódtak, jó irányban fejlődnek, nem csak színpadon, de az életben is jobban megtalálják a helyüket. Ezek a fiatalok szeretnék folytatni azt, amit elkezdtek. Az elmúlt két évad egy könnyed, ám közel sem könnyű időszak volt. Hét bemutató, kabaré összeállítások, zenés műsorok, verses előadások, ami munkánk nyomán maradt. Tanulni, fejlődni és játszani vágyunk. Erről szól, az évadzáró vidám estünk!

Tovább olvasom

Halál meg a többiek, avagy a mumusok már a spájzban vannak

Minden embert foglalkoztat a halál témája. Valakinek a totális véget jelenti, másoknak misztikum, esetleg átjárót egy másik világba. A legtöbbünkben pedig félelmet kelt. Írók tucatjai feldolgozták – ha élhetünk ezzel a kis szójátékkal: boncolgatták – a témát.
Ezekből a művekből szemezgettünk, s végül kiválasztottuk azokat a jeleneteket, amik nem veszik teljesen komolyan a kérdéskört. Nevessünk együtt a vén kaszás arcába! Az esten több olyan szituációt láthatnak, amiben fontos szerepet kap a halál, sőt, az Önök szeme láttára manifesztálódik is a színpadon. Persze nem egészen abban a népi hiedelemben, amitől nap mint nap rettegnünk kell. Woody Allen, George C Chesbro és Stephen King művei alapján.

Tovább olvasom

Csillag az éjszakában

Bujdosók ülnek a rőzsetűz mellett, valahol az erdélyi havasokban. Mindegyikük elvesztette mindazt, ami értelmet adott életének. Családot, otthont. Hamarosan azonban látogatók érkeznek, és mindannyiukban újraértelmeződik az, amit gondoltak a világról. Az előadás nem tekinthető politikai állásfoglalásnak. A mi értelmezésünkben, ez az előadás arról szól, amiről nagyon sokan megfeledkezünk. Hogy mindenki ember, ideológiától vagy származástól függetlenül.

Tovább olvasom

Elnémulás

A népet elnyomók halálra ítélnek egy asszonyt, aki utolsóként őrzi nemzete nyelvét.

„Történik napjainkban, bárhol, ahol létében van fenyegetve egy nyelv, s benne: az emberiség lángelméjének megismételhetetlen csodája.”

„A darab komponálása közben gyakran kérdeztem magamtól, hogy melyik földrészen élt az a nép, amelynek utolsó pillanatait látjuk. Észak- vagy Dél-Amerikában? a Kaukázusban vagy Szibériában? valahol Közép-Európában? netán Afrikában? – hiszen az a párizsi egyetemista lány, a magyar szakosok színjátszócsoportjának tagja, aki szerepet kért tőlem, elefántcsontparti volt. Játszódhatik e darab bárhol a földgolyón – sajnos. Mindenütt, ahol egy nép lába alatt a multik olajat vagy uránt sejtenek, ahol kivágják az őserdőket, s ahol a mészárszékben éppen most mérik ki az utolsó bölények, az utolsó delfinek és angyalok húsát.”

Tovább olvasom

Dorian Gray tükörképe

Oscar Wilde regényéből, Kosztolányi Dezső fordítását felhasználva írta: Kun Áron.

Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.

Estünkön, a mű, a művész, és a szemlélő találkozik a színpadon. Három ember története elevenedik meg, kik saját sorsuk pecsétjévé váltak.

Tovább olvasom

Nem mi kiáltunk… – verses összeállítás

Kiáltások. Öröm, bánat, félelem, bűn és megannyi téma, melyet feldolgoztunk és egy kiáltásban megmutatunk. József Attila és Juhász Gyula verseit válogatták össze a társulat tagjai. Azokat melyek közel állnak hozzájuk, mond nekik valamit. Ebből született meg ez az összeállítás.

Tovább olvasom

Zárt tárgyalás

Három idegen egy szobába kerül — bár maguk sem tudják, miért. Ahogy telik az idő, elkezdődik közöttük egy macska-egér játék, amit nehezít az a tény, hogy nincs mód szabadulásra. Mindannyiuk lelkében szörnyű titkok rejtőznek.
Sartre drámája filozofikus és abszurd játék, mely az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatol, abba a pokolba, ahonnan nincs menekvés. Sorsok, bűnök, pillantások, tükrök — kén, máglya és rostély nélkül.
„A pokol — az a többiek.”

Tovább olvasom

Tévedések Összjátéka – Rejtő Jenő nyomán

… Az élet néha humoros helyzeteket produkál.
Mi történik, ha egy pesti fogorvos félrelép, és az áldozatul esett hölgy megjelenik az orvos lakásán? Vagy a rég holtnak hitt férj hazatér és feleségét egy másik férfi karjaiban találja? Hogyan lesz egy egyszerű, szegény irodistából, tévedésből cégvezető? Mi történik, ha egy hamis tanú, véletlenül, másik tárgyalásra megy be? Megannyi helyzetkomikum, melyen jól szórakozhat a kedves néző, ha megnézi „A tévedések összjátéka” című, Rejtő Jenő művei alapján összeállítottt estet.