ZSAZS DÍJ: 2021/2022
évad

Rupáner Ágnes

Színész, Rendező, Művészeti vezető

Mindig is szerettem a fényt! A karácsonyi felvételeken négy évesen produkálom magam a kamerának. Talán nem egyedi, de így történt.
Általános iskolában irodalom tanárnőm előszeretettel vitt engem vers- és prózamondó versenyekre. Egyértelmű volt, hogy az az én asztalom.
Kiskoromban tolmács és idegenvezető akartam lenni. Mostanában már csak „felnőttgyerek”.
2009-ben szereztem színész 2 képesítést. Sok mindent kaptam az iskolától, és főként mesterségtanárnőmtől, Dálnoky Zsókától. A legfontosabbat: ott és akkor játszom, amikor akarok. Nem kell hozzá más, csak néhány jó ember.
Szeretek emberekkel foglalkozni, és talán ezért nem haragszanak rám. Nem akarok nagy életbölcsességeket írni, ahhoz nézzetek Forrest Gumpot! Azonban célom mindenben felfedezni az élet örömeit, és harmóniába kerülni magammal, és nemegyszer a szerepeimmel is.
A játék egy csoda, a gyerekek jól tudják, érdemes velük bandázni és mindezt újra megérteni.

ZSAZS DÍJ: 2021/2022
évad

Szerepei: 

Karinthy-Poe: Marie-Anne áruló szíve – Marie-Anne
Üllei Kovács Gizella Anna: Így vagy úgy – Úr
Bűnös lelkek éjszakája Jótékonysági Gálaest – Játszó
„Erős légy!” Jótékonysági Gálaest: Játszó
Moliere: Tartuffe – Elmira, Orgon felesége
„Nagy utazás” – 10 éves szülinapi gálaműsor – játszó
Szerb Antal: Ex – Emerita hercegnő | Rendezőasszisztens
Henrik Ibsen: Rosmersholm – Rebeka West
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza – Adela
Good day today! – Saci
Sanzon Izé – több szerep, konferáló
ELEFÁNT/ember – Mrs. Carla Gomm – kórházigazgató
Kőhalmi Ildikó: A teljesség imamalma
Brandon Thomas: Charley nénje – Donna Lucia d’Alvadorez – özvegy milliomosnő
Hat szelep szerelőt keres – Bálaműsor
Paudits Zoltán: A hószárnyú pillangók principiuma
Wass Albert/Kormorán: Csillag az éjszakában – Mesélő | Rendezőasszisztens
Lénárd Róbert: Blám – Rendező
Rejtő Jenő nyomán: Tévedések összjátéka – Sulteiszné/Juliska/Ügyvédnő